Amikor valaki hivatásos hastáncos lesz, az valamilyen okból történik. Annak a nőnek valamiért szüksége van a hastáncra, van valami, amit az életében éppen akkor semmi máson keresztül nem tud megélni.
Ha valaki például szerelemből korán férjhez megy, gyerekeket szül, családtagjai körülötte élnek és egymást segítik, nem valószínű, hogy hivatásos hastáncossá válik, ha csak az élethelyzete gyökeres változást nem vesz. Számtalan oka lehet annak, hogy egy fiatal vagy akár idősebb nő hastáncolni kezd verseny szinten, hivatásszerűen, de ezen okok mindig visszavezethetők a magányra, a függetlenségre, a korai önállóságra, vagy a szülői mintára (pl. már az anya is alőadóművész). Egy olyan nő, akinek biztos családi háttere van, már abba is született bele, van szerető házastársa, gyermeke, szüleivel jó viszonyt ápol, esetleg közel is laknak egymáshoz, biztos egzisztenciával rendelkezik, az nem tud és nem is biztos hogy akar olyan életet élni, amit a hastánchoz kell.
Ugyanis mi kell a hivatásszerű hastánchoz? Függetlenség, rendkívüli rugalmasság, alkalmazkodó képesség, odaadás, folyamatos tanulás, gyakorlás, önfejlesztés a táncteremben önállóan és kurzusokon is, a külső folyamatos karban tartása minden eszközzel, és első sorban a felsoroltakra való késztetés, igény.
Mi, nők két dolgot biztosan meg akarunk élni az életünk során: hogy szeressenek minket, és hogy legalább egyszer anyák lehessünk. Ez azonban legtöbbször nem is tudatos, sokkal inkább ösztönös törekvés részünkről. Így aztán a legtöbb nőben tudatosan nem is fogalmazódik meg semmilyen cél, amikor elkezd hastáncot tanulni. Lehet hogy éppen szakított a párjával, és belefut a hastáncba, aztán rájön, hogy ebben igazán jól érzi magát, van hozzá tehetsége.
Két nagy hulláma van a hastánc tanulás megkezdésének a nők életében: az egyik a fiatalkori (14 és 28 éves kor közötti), amikor még nincs sem komoly párkapcsolat, sem gyermek, és a hastáncolás akár ezen célok elérésében is segíti a nőt; a másik az érettkori (kb. 28 és 40 éves kor közötti), amikor a nő a gyermeknevelésnél és a feleségszerepnél többre vágyik, esetleg elvált a férjétől, a gyermek már iskolás korú lett, emiatt a nő hiányt érez nőiességének megélésében, tehát alkotni szeretne még valamit, vagy fiatalnak, szépnek és vonzónak szeretné érezni magát újra.
Azért lényeges, hogy ki melyik korszakában kezd el hastáncolni, mert teljesen más az indíttatás, és ilyen formán más a cél is. Érdemes ezt tudatosítani magunkban, mert sokkal könnyebb lesz utána a hastáncon belül is abba az irányba menni és azokat a dolgokat elérni, amelyek tényleg előrébb visznek, boldoggá tesznek minket.
Ha belegondolunk, hogy már jó harminc éve tendencia lett, hogy a házastársak elválnak, az anyák egyedül nevelik fel gyermeküket, a szülőktől jó messzire költöznek a gyerekek, az emberek már nem akarnak megházasodni, a nők úgy érzik, férfiasan kell helyt állniuk az életben, mert a világ erre kényszeríti őket, akkor körvonalazódik előttünk, hogy miért kerülünk olyan sokan a hastáncba szingliként, elváltként, félárvaként, lelkileg kiégve...
Nehéz sorsú nők tánca a hastánc. Nézzük csak meg az első egyiptomi hastánc ikonok életét! Honnan jöttek ők, milyen körülmények közül? Legtöbbjüknek szétesett a családja, nem volt apja, anyjuk egyedül nevelte őket, küszködtek, nélkülöztek, utcára kerültek. És onnan karolták fel őket, majd váltak sztárokká.
Nehéz sorsú nők tánca a hastánc. Nézzük csak meg az első egyiptomi hastánc ikonok életét! Honnan jöttek ők, milyen körülmények közül? Legtöbbjüknek szétesett a családja, nem volt apja, anyjuk egyedül nevelte őket, küszködtek, nélkülöztek, utcára kerültek. És onnan karolták fel őket, majd váltak sztárokká.
Egy nőnek a nőiségét elnyomni ugyanúgy betegségekhez (nem csak pszichés, hanem fizikális betegségekhez is!) vezet, mint egy férfinak a férfiasságát.
Hol kerülnek akkor a nemi a szerepek a megfelelő helyükre, ha sem otthon, sem a munkahelyen nincsenek ott? Hát természetesen a hastáncban. A fellépések alkalmával a nők nőiességüket élik és mutatják meg, a férfiak pedig ebben gyönyörködhetnek. Itt egyenlítődik ki az, ami a hétköznapi életben el van nyomva mindkét oldalon.
Nekem az a tapasztalatom, hogy nem a tökéletesen ideális, meseszerű családi körülmények közé született és abban felnőtt, valamint azóta is abban élő nők kötnek ki a hastánc órákon. És ez egy fontos üzenet az oktatóknak. Hiszen ha megismerjük a hastánc tanárunkat, megtudhatjuk, hogy az ő sorseseményei nagyon gyakran a mieinkkel egyeznek, de legalább is nagyon hasonlóak! Miért van ez? Mert a legtöbben igenis meg szeretnénk oldani az életünket, megélni a vágyainkat, és elérni a céljainkat, meg persze egészségben és boldogságban megöregedni, és mindezek közepette mindig azokkal az emberekkel kerülünk kapcsolatba, akik ugyanezen dolgokat elérték vagy elérni vágynak, és akik ugyanazon energiaszinten rezegnek, amelyen mi is.
Tudattalanul is keressük azokat az embereket, akik szintén hasonló élethelyzetből, hasonló sorsfeladatokkal indultak, és esetleg ők már a számunkra tetszetős megoldást is megtalálták. (Nagyon fontos itt a "számunkra tetszetős" megjegyzés, hiszen a szüleinktől is örököljük a megoldáshoz szükséges mintát és kulcsokat, csak az nem biztos, hogy tetszik nekünk. Ilyenkor keresünk más alternatívákat.)
A megoldás nem feltétlenül maga a hastánc. A hastánc lehet, hogy csak a megoldáshoz vezető út. Hiszen általa ismerünk meg olyan embereket, és emberi sorsokat, melyek a miénkkel rokonok. Az ő tudásuk és tapasztalataik által tudjuk mi is előre tervezni és építeni a magunk boldogulását is. Ez segítséget nyújt számunkra, nem magát a megoldást, csak a megoldáshoz való kulcsokat. Megoldani végül mindenki maga fogja a sorsát a saját tetteivel, de ahhoz az utat ki kell választani. Ezt tesszük legtöbbször a hastánc által.
Amikor egy lány nem születik ideális családi és társadalmi körülmények közé, még inkább áhítja, kívánja és elérni vágyja azt az állapotot, ami a szüleinek nem adatott meg. Lehet egész életében egyfajta cél, hogy a jellemében és testiségében a nőiességét, az emberi kapcsolataiban pedig a harmóniát megvalósítsa. Az, hogy ehhez megkapja a kellő tehetséget is, már szinte bizonyos, hiszen a körülmények, melyekbe beleszületett, elvezetik a céljához.
Aki viszont ideális körülmények közé születik, annak nem kell tennie ezen körülményekért már semmit, hiszen adottak számára. Élete ezen területén tehát nem lesz olyan tevékeny. Akik viszont tevékenyek lesznek a nőiségért folytatott munkálkodás és a harmonikus életvitel megteremtésében, azok másokra is nagy hatást gyakorolhatnak, megtaníthatnak valamit, amit ők a nehéz élethelyzetükből adódóan tudnak.
Tudattalanul is keressük azokat az embereket, akik szintén hasonló élethelyzetből, hasonló sorsfeladatokkal indultak, és esetleg ők már a számunkra tetszetős megoldást is megtalálták. (Nagyon fontos itt a "számunkra tetszetős" megjegyzés, hiszen a szüleinktől is örököljük a megoldáshoz szükséges mintát és kulcsokat, csak az nem biztos, hogy tetszik nekünk. Ilyenkor keresünk más alternatívákat.)
A megoldás nem feltétlenül maga a hastánc. A hastánc lehet, hogy csak a megoldáshoz vezető út. Hiszen általa ismerünk meg olyan embereket, és emberi sorsokat, melyek a miénkkel rokonok. Az ő tudásuk és tapasztalataik által tudjuk mi is előre tervezni és építeni a magunk boldogulását is. Ez segítséget nyújt számunkra, nem magát a megoldást, csak a megoldáshoz való kulcsokat. Megoldani végül mindenki maga fogja a sorsát a saját tetteivel, de ahhoz az utat ki kell választani. Ezt tesszük legtöbbször a hastánc által.
Amikor egy lány nem születik ideális családi és társadalmi körülmények közé, még inkább áhítja, kívánja és elérni vágyja azt az állapotot, ami a szüleinek nem adatott meg. Lehet egész életében egyfajta cél, hogy a jellemében és testiségében a nőiességét, az emberi kapcsolataiban pedig a harmóniát megvalósítsa. Az, hogy ehhez megkapja a kellő tehetséget is, már szinte bizonyos, hiszen a körülmények, melyekbe beleszületett, elvezetik a céljához.
Aki viszont ideális körülmények közé születik, annak nem kell tennie ezen körülményekért már semmit, hiszen adottak számára. Élete ezen területén tehát nem lesz olyan tevékeny. Akik viszont tevékenyek lesznek a nőiségért folytatott munkálkodás és a harmonikus életvitel megteremtésében, azok másokra is nagy hatást gyakorolhatnak, megtaníthatnak valamit, amit ők a nehéz élethelyzetükből adódóan tudnak.
Ezért gondolom azt, hogy nincs miért szégyenkeznünk a saját tökéletlen, nem éppen ideálisra sikerült életkörülményeink miatt. Nekünk nem az a dolgunk, hogy a sablon meseszerű, szirupos tökéletességre trenírozzuk a gyerekeinket, aminek görcsös megvalósítani akarása alatt majd ők is összeroppannak, hanem arra, hogy igenis, a rosszabb, elszomorító élethelyzetekből is szépet, jót lehet kihozni lelkesedéssel, segítőkészséggel, szeretettel, tettrekészséggel és odaadó gyakorlással. Igenis, nem kell megfelelnünk semmilyen ideálnak ahhoz, hogy sikeresek és boldogok lehessünk. És nem kell kivétel nélkül mindenkinek szeretnie minket ahhoz, hogy elégedettek legyünk magunkkal.
Nem kell ideális családi körülmények közé születnünk, nem kell tökéletes szülőkkel felnőnünk, és nem kell etalonszerű harmonikus párkapcsolat, házasság, és gyerek ahhoz, hogy a mi életünk példaértékű legyen.
Nem azzal tanítunk, hogy sablonokat próbálunk megvalósítani, hanem azzal, hogy a saját, megismételhetetlen, egyedi világunkat éljük és adjuk tovább a következőknek. És ha úgy érezzük, hogy ebben a hastánc segít minket, akkor hastáncoljunk függetlenül attól, hogy ki mit szól hozzá!
Nem kell ideális családi körülmények közé születnünk, nem kell tökéletes szülőkkel felnőnünk, és nem kell etalonszerű harmonikus párkapcsolat, házasság, és gyerek ahhoz, hogy a mi életünk példaértékű legyen.
Nem azzal tanítunk, hogy sablonokat próbálunk megvalósítani, hanem azzal, hogy a saját, megismételhetetlen, egyedi világunkat éljük és adjuk tovább a következőknek. És ha úgy érezzük, hogy ebben a hastánc segít minket, akkor hastáncoljunk függetlenül attól, hogy ki mit szól hozzá!
