2017. január 21., szombat

Magyar hastánc versenyekkel kapcsolatos észrevételek a versenyzők, résztvevők és nézők szemszögéből

Az I. Magyar Hastánc Konferencián előadott témámat szeretném itt teljességében, minden részletével együtt megosztani mindazok számára, akiket érdekelnek az ország hastánc versenyeivel kapcsolatosan felvetülő problémák, kérdések, tapasztalatok, melyekből kiindulva innovatívan továbbgondolhatnánk és fejleszthetnék egyre színvonalasabbá, minőségibbé, nagyobb figyelmet érdemlővé Magyarország hastáncosoknak rendezett versenyeit és más rendezvényeit is.

Problémákról, konfliktust, feszültséget generáló témákról mindig hálátlan feladat írni vagy beszédet tartani, ám sajnos szükséges ahhoz, hogy tudatosítsuk a kiindulóhelyzetet, azt a helyzetet, amit meg akarunk szüntetni, vagy jobbá akarunk tenni. Attól, hogy homokba dugjuk a fejünket és igyekszünk mindenhez hozzámosolyogni és azt mondani: "majd legközelebb jobb lesz", nos attól még semmi sem változik, mert a változásnak tudatosnak és célorientáltnak kell lennie.

A versenyek körüli és bennük előforduló zavarokat négy csoportra felosztva próbálom felvázolni.


1.      1. Szervezés, szervezettség:

-A szervező legtöbbször önköltségén próbálja egyedül finanszírozni a versenyt, ami túl nagy anyagi tehertétel számára, a vele szembeni anyagi elvárások elég nagyok (megfelelő helyszín, megfelelő mennyiségű és méretű öltözőkkel, megfelelő színpaddal, megfelelő hangtechnikával és hangtechnikussal, szakemberekkel, zsűrivel, pontszámlálóval, konferansziéval, megfelelő mennyiségű érdeklődő és versenyző bevonzása, megfelelő nyereményekkel…stb.)

-A szervező nem csak anyagilag, hanem szellemileg is túlterhelt: egyedül próbálja levezényelni imádott versenyét, és van, hogy nincs elég szakmai  segítsége ehhez. Úgy érzi, mindent neki kell csinálnia, az egész rendezvény kimenetele csak az ő teljesítményén múlik, így aztán a verseny napján hullanak szét körülötte a dolgok. Amikor ez már külső szemlélő által is láthatóvá válik, akkor azért el kellene gondolkodni, hogy ezt hogyan lehetne minél hamarabb orvosolni, illetve kell-e egyáltalán így versenyt rendezni…

-A versenyszabályzatot nem elég megírni, be is kellene tartani/tartatni. Ez tudja az egyik legnagyobb csalódást okozni a versenyzők számára, amikor elolvassák a versenyszabályzatot, és naivan azt remélik, hogy ezt a szervezők be is fogják tartani a versenyen, aztán rájönnek, hogy a verseny alatt már senki nem törődik a szabályzattal a nagy szervezkedés, kapkodás, idegeskedés közepette.

-Kategória-összevonások sajnos a mai napig előfordulnak a versenyeken, ez pedig, úgy gondolom, rontja a versenyzők esélyegyenlőségét. Főleg az szokott a versenyzőknek nagy nehézséget okozni, amikor a verseny előtt pár nappal, vagy a verseny napján derül ki, hogy létszámhiány végett kényszerűen összevontak kategóriákat, ilyenkor már nincs lehetőségük visszalépni a versenyzéstől sem, mert az is nagy veszteséggel járna a számukra. Egy nagy létszámú csoport esetében ilyenkor ablakon kidobott pénz, idő és energia lesz az egész felkészülés, mert 6-8 (vagy akár még több) nő ehhez igazította az életét két-három hónapon keresztül, és most nem tudnak igazságosan megmérettetni. Nem kell csodálkozni azon, ha háborognak (legtöbbször csak magukban, nehogy még a vélemény nyilvánításuk miatt is pluszba büntessék őket).

-Pontosan meg kellene határozni, hogy egy adott verseny-kategóriában mi a szintnek megfelelő elvárás (és nem csak technikában és előadásmódban, hanem akár megjelenésben is: ruha, smink, ápoltság). Összefolynak, kutyulódnak a kategóriák és a bennük elvárt tudásszintek a különféle versenyeken, de még ugyanazon versenyen is évről-évre, ami miatt a profi szint alatt versenyzők soha nem tudják, hogy akkor mit is kellene teljesíteniük és hova kellene nevezniük magukat?
Amatőr = Kezdő?
Középhaladó = Félprofi?
Haladó = Profi?
Ezek között van különbség, vagy csak az elnevezés ízlés dolga? Egyik versenyen így, másikon úgy hívják, harmadikon meg amúgy, egyszerűen követhetetlen. Nincs letisztultság, nem  egyértelműek az elvárások, a kiírások megvalósítása sokszor nem sikerül.
Nem csak a szintekkel, a stílusokkal is gond van, nem csak azért, mert már rengetegféle van, és sokszor sem a zsűri, sem a versenyzők, sem a nézők nem tudják már nyomon követni, hogy hány új divathullám kel lábra az orientális táncon belül évről évre, és hogy a már régóta létező stílusokból is mennyi sok van, amelyek egymástól nagyon különböznek, még technikában is. Ezeket együtt egymással összehasonlítani nem lehet. Teljesen más világ mindegyik, ezért nem tartom jó ötletnek a stílusok egy kategóriában való versenyeztetését sem.

-És még valami: úgy gondolom, hogy a versenyzők nem képesek önmagukat qualifikálni versenykategóriákba (főleg, ha nincs felkészítő tanáruk, aki benevezi őket, vagy ha még nem nyertek versenyeket, aminek folytán qualifikálódhattak). Ezért kellene a versenyekre a qualifikáció konkrét teljesítmény alapján történő bekategorizálás útján, ahol a szakmai szervező és/vagy zsűri valami alapján minősíteni tudja a versenyzőket a megfelelő kategóriákba.
Egy versenyző ugyanis nem tudhatja, hogy mi a vele szembeni konkrét elvárás egy adott versenyen, azon felül nem látja magát kívülről objektíven, nincs önbizalma minősíteni magát, vagy éppen túl elbizakodottan minősíti magát.

2.      2. Csoportok a hastánc versenyeken:

-Nagy létszámkülönbséggel rendelkező csoportok egy kategóriába összevonása különösen megviselő élmény, ami nem teszi népszerűvé a versenyzést. Nem azért, mert nehezebb nyerni, hanem mert az elbírálás teljes képtelenséggé válik (szerintem a zsűri számára is), emiatt nem lehet majd igazságosan és reálisan egymáshoz mérni a csoportokat. Sajnos az utóbbi két évben is láttam rá példát, hogy 8 fős csoportot összevontak duókkal és triókkal. Tegyük fel magunknak a kérdést: melyiknek könnyebb felkészülni egy versenyre? Nem csak anyagilag messze megterhelőbb a nagy létszámú csoport felkészülése, hanem időpont-egyeztetés, azonos stílus, azonos ruha kivitelezése, azonos odakoncentrálás, azonos teljesítmény, utaztatás, profi megjelenés mindenkinek, jó egészségi állapot az egész felkészülés alatt és még a versenyen is! Folyamatos áldozatvállalás, beilleszkedés a csoportba, felelősség a csoportért, állandó kompromisszum kötés minden egyes tag részéről! Egy szólista vagy egy duó ehhez képest könnyedén és szabadon tud készülni, saját időbeosztása szerint. Egy csoport, minél többen vannak, annál nagyobb csoda, hogy egyáltalán fel tudnak lépni együtt, felkészülten!
Ezt azért kellene figyelembe venni, mert egy jó ideje fogyni látszanak a nagy létszámú csoportok a versenyekről. Többnyire 4-5 főnél többen nem nagyon jönnek már össze hosszú távra versenyző hastánc csoportok, ez pedig felébresztheti bennünk a kérdést, hogy miért van egyre több szólista és miért van egyre kevesebb csoport? Azok a nagycsoportok, akik pedig még remélve jönnek a versenyekre, azzal szembesülnek, hogy nincs vetélytársuk, nincs kikkel versenyezniük, mert vagy egyedül maradnak a kategóriájukban, vagy összevonják őket a duókkal és triókkal…

-Túl sok hasonló, egy kaptafára rendezett verseny = kevés versenyző. Egyre többször lehettünk szemtanúi a Facebookon annak, hogy versenyzők lelkesen megosztották csodás győzelmi trófeiáikat egy verseny után, amelyen egyetlen másik versenyzővel kellett megmérkőzniük a kategóriájukban. Tehát legrosszabb esetben is dobogós második helyet nyerhettek volna, ugyanolyan serleggel, éremmel és oklevéllel. Az ilyen győzelmeknek nincs semmilyen értékük, az értük kapott trófeákat akár meg is vehette volna bárki a boltban és a nevére gravíroztathatta volna. Nincs értelme annak, hogy valaki egyedül, vagy másodmagával versenyez egy kategóriában a három dobogós helyért.
A minősítő versenyek pedig kicsit elszaladtak abba az irányba, amikor már úgy osztogatják az arany, de főleg az ezüst minősítéseket, mint a cukrot. A bronz meg már szinte szégyellnivalónak számít, mert azt odaadják azoknak, akik minősíthetetlenek voltak a színpadon. A minősítéseknek így semmi értékük nincsen, elvész a lényegük, a teljesítmény, amit nyújtani kell értük, a felkészülés és odaadó munka, amelynek árán meg lehet őket szerezni. Most már nem egyszer szinte ajándékba osztogatják őket a versenyeken, „nehogy valaki üres kézzel menjen haza”. Csak hát a verseny attól verseny, hogy nem lehet mindenki első meg második helyezett, és nem lehet mindenki arany meg ezüst.
Esik a színvonal, miközben az egész hastánc egyre inkább elmegy abba az irányba, hogy már inkább a külsőségek dominálnak benne, átmegy gyönyörű ruhák és hajzuhatagok divatbemutatójába…

3.      3. Zsűrivel kapcsolatos kérdések:

-Nem biztos, hogy jó, ha valaki úgy zsűrizik profi kategóriás versenytáncosokat, hogy őmaga sohasem versenyzett, vagy talán egyszer. Tudjuk, hogy régen nem volt Magyarországon hastánc verseny, az első itthoni tanárok kezdtek el versenyeket rendezni, ami akkor nagyon nagy előrelépés volt a műfaj felvirágoztatásában. A versenyzési tapasztalat hiányát egy megfelelő szakmai múlttal szerintem ki lehet váltani, de valamikor még erre sem figyelnek a zsűritagok felkérésekor, a versenytáncosokat pedig érzékenyen érintheti, mikor olyasvalaki illeti kritikával őket, akit nem tudnak szakmailag többnek, jobbnak elfogadni.
Sokszor a teljes zsűri névsora az utolsó pillanatban derül ki: egyszerűen nem lehet előre megbizonyosodni róla, hogy kik lesznek a zsűriben, hányan lesznek, milyen szakmai múlttal rendelkeznek, hogyan lesz közük az adott versenyhez, pedig ugye részben ez alapján választanának a versenyzők egy adott versenyt.
Továbbá többször előfordul, hogy a zsűritagok késése miatt csúszik egy versenykezdés, aztán a zsűritagok között nyílt konfliktusok alakulnak ki egy versenyen, amit a közönségnek és a versenyzőknek is végig kell nézniük, és ami úgy gondolom, nagyon rossz fényt vet a hastánc szakmára és a hastánc művészetére is. Mindennek gyökere pedig nem egyszer az, hogy a zsűritagok saját versenyzőiket indítják (és olykor zsűrizik is) a versenyeken, és ezért érzelmileg a hatása alá kerülnek a versenyzők megmérettetésének.
Az egyik fő probléma pedig, hogy nagyon sok verseny van már, annyira sok, hogy számon sem lehet tartani őket, és nincs is ennyi versenyző az országban, akik kitölthetnék ezen rengeteg versenyek kategóriáit. A zsűrizésre felkért személyek pedig hajlamosak válogatás nélkül elfogadni a számukra ismeretlen (vagy szakmailag nem helytálló háttértudású) versenyszervezők felkéréseit is, mi által támogatják a rengeteg rosszul szervezett és rendezett versenyt az országban.
A zsűrinek példamutatás, minta átadás is a dolga, mind megjelenésével, mind viselkedésével, és konfliktus helyzetekben különösen nagy szerepet kap. Ne várjuk, hogy a versenyzők és hozzátartozóik szalonképesen viselkedjenek, ha oktatójuk, vagy az őket zsűriző személyek sem tudnak úgy viselkedni. Azt várhatjuk el a másik embertől is, amit magunktól is elvárunk.

4.      4. Nyeremények problematikája:

-Túl sok apró nyeremény, illetve marketing-nyeremény van a hastánc versenyeken, és nincsenek igazi nevezésre, versenyzésre, küzdelemre ösztönző nagy nyeremények.
A nyeremények nem csak tárgyi nyeremények lehetnek, hanem előremutató, fejlődést, kiteljesedést, karrierlehetőséget támogató nyeremények is! Főleg igaz ez a csoportok esetében: nagyobb létszámú csoport már semmilyen érdemleges nyereményre nem számíthat egy versenyen, örülnek, ha serleget vagy érmeket és oklevelet kapnak. A szólisták ezzel szemben el vannak halmozva egyre jobb és értékesebb nyereményekkel, ami megint csak felveti a kérdést, hogy akkor miért is vannak már szinte csak szóló hastáncosok Magyarországon és miért is fogynak el a csoportok?...

Javaslatok a magyar hastánc versenyek felvirágoztatására:

1.      A versenyt szervezni vágyóknak össze kellene dolgozniuk, és együtt megszervezniük és levezényelniük nagyszabású versenyeket. Így kevesebb verseny lenne, ám annál minőségibb, szervezettebb, egységesebb, színvonalasabb, értékesebb nyereményeket kínáló. Ezek a versenyek teljesen különböző témájúak lehetnének: raks sharqi, arab folklór, fantázia, törzsi. Ez elősegítené a táncprodukciók igazságosabb elbírálását, a versenyszabályzatok egységesítését és tényleges, hatékony betartását, és a kategóriákban induló versenyzők létszámának növekedését is.

2.  Csoportok támogatása, segítése nekik való, őket további versenyzésre, fellépésre, tánctanulásra motiváló nyereményekkel, utazási költségük figyelembevételével, szállás biztosításával, ha messziről jönnek, és ami a legfontosabb: saját kategóriájukban, velük hasonló létszámú versenytársakkal való versenyeztetéssel.

3.      Zsűri névsorának időben való közzététele, megismertetése a versenyzőkkel, közönséggel: szakmai múltjuk, sikereik, eredményeik, tapasztalatuk által is. Akár részletes bemutatásuk a verseny kiírásakor.
A zsűrizésre felkért szakmailag is elismert táncosok/tanárok ne fogadjanak el felkéréseket olyan versenyekre, melyeknek szervezettségi és pontozási minőségében nem bizonyosak.

4.  Nyereményekhez olyan szponzorok beszervezése, akik olyan nyereményt tudnak felajánlani, ami a táncosok továbbfejlődését, sikereit segítheti, útjukat ezen művészetben tovább egyengetheti, támogathatja.


Végszó gyanánt:

Több szervező összedobja az anyagiakat, tapasztalatokat, ötleteket, nagyobb szabású versenyt tudnak így rendezni, ösztönzőbb nyereményekkel. Ezeknek a versenyeknek kapniuk kellene egy plusz országosan egységes minősítést (akár egy pecsétet), ami szerepelne a kiosztott okleveleken is, hogy megkülönböztethetőek legyenek az ezen versenyeken elért eredmények a kisebb versenyek trófeáitól. Ezeken a versenyeken a versenyzők qualifikálása és a versenyszabályzat betartása egy jobban ellenőrzött folyamat lehetne. A kisebb versenyek összekapcsolódhatnának a nagyobb versenyekkel, így elősegítve a versenyzők fejlődését, továbbjutását, művészi felemelkedését a kezdetektől, a vidéki településekről is.

Azt gondolom, nem kell mindenkinek versenyezni, és nem is való mindenkinek a fellépés sem. A hastáncnak első sorban az egészségről, a szépségről, a harmóniáról (saját női egyéniségünkkel való harmóniába kerülésről), lelki és testi egyensúlyról kell szólnia, nem a karrierről és a törtetésről. Aki az utóbbit erősíti tanítványaiban, az nagyon veszélyes játékot űz az emberek pszichés és testi egészségével.
Az oktatókra és a rendezvényszervezőkre vár a feladat, hogy lehetőségeket teremtsenek a hastáncolni vágyóknak a versenyeken túl és a versenyek helyett. Ne a versenyzés és a trófeaszerzés legyen mindenki célja a hastáncban, mint ahogyan elmentünk ebbe az irányba az elmúlt évek során, mert ez csak a megfeleléskényszert erősíti.

Nem állást foglalni akarok a rossz tapasztalatok ténye mellett, hanem keresni a megoldást, ezáltal sikerre vinni és magas szinten terjeszteni a hastánc művészetét Magyarországon minden rendezvény által.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése