Ma sikerült egy hastánciskola hírlevelének olvasása közben hányingert kapnom... Amikor valaki azt írja, hogy világszínvonalú hastánc-oktatóvá emel téged a nemtudoménmilyen új módszerével (ami nem is az ő módszere, mert Amerikában már lejárt lemez, és onnan majmolja...), akkor elszontyolodom, hogy a tankmarketingnek és az agresszív értékesítésnek miért kellett begyűrűznie a hastánc-művészetbe is...
Aki mostanság hastánc-oktató szeretne lenni, és ezért elmegy valamelyik hastánciskola által meghirdetett ilyen-olyan hastánc-oktató képzésre, annak elmondom a realitásokat:
-jelenleg a szakma több tízszeresen túltelített - lassan több az oktató, mint a lehetségesen számba vehető tanítvány;
-a hastánc csoportok halódnak (szétesnek, és mindenki szólista lesz vagy abbahagyja a táncot);
-a versenyeken egyre inkább a bevarrt póthaj, a barbi-testalkat és a drága ruha számít (illetve, hogy a zsűritagokkal milyen viszonyt ápolsz);
-a legtöbb kezdő oktatónak 3-4 tanítványa van összesen (vagy még annyi se);
-mindenki a másik "szájából nézi ki a falatot";
-a törtetésnek, irigységnek és egymás kihasználásának nincsenek határai...
Aki ezek után még szeretne hastánc-oktató lenni, az ő dolga. De jól jegyezze meg, hogy az emberek testi és pszichés egészségével játszik. Ami ugyanis neki üzlet, az a másik embernek talán az utolsó kapaszkodó éppen zátonyra futott életében. A hastánc nem csak egy iparág, amiben jól kell marketingelni, és akkor tömegeket mozgathatunk meg. Itt emberek fizikális és mentális fejlesztéséről, gyógyításáról is kell gondoskodni. Mert mindannyian vágyunk a szépségre, csillogásra, sikerre és egészségre, de ha valaki ezen vágyainkat saját üzleti céljaihoz használja eszközként, az mindennek az alja.
Nyilván mindenki követ el oktatóként is hibákat a pályafutása során. Próbálkozik, változtat, alakítgat a szemléletén, hozzáállásán, igyekszik minél jobban tanítani, reklámozni, képviselni magát és a tanítványait, kapcsolatokat építeni, terjeszkedni. Ezzel nincs baj.
Amikor átesnek a ló túloldalára, és már láthatjuk, hogy az önös érdekek, a profittermelés, az önsztárolás, a versenyeken adott marketing-nyeremények (én csak így hívom őket, mert nem valódi nyeremények) átveszik a hatalmat, és ez kitűnik nem csak a hírlevélből, hanem a vezető személyiségéből is, akkor ott már nem látom, hogy hol a hastánc.
A hastáncnak, ami a NŐISÉG etalon szimbóluma, semmi köze az egóhoz, a profithoz, a sztársághoz... ezek mind mellékes dolgok ahhoz képest, amit a hastánc által lélekben élünk meg: létünk testi, értelmi és érzelmi állapotait, az elemekkel való azonosulást, a lelki gátak testen keresztüli felszabadítását, a test uralásának és fejlesztésének gyönyörét, a teljes feloldódást a zenében, a befogadást, az anyaságot, a testvériséget, a szerelmet saját testünk és lényünk iránt. Hányan élik ma meg ezeket az imént felsoroltakat hastánciskolákban? Sokan már eleve üzleti céllal kezdenek el táncórákra járni, hogy fél év elteltével már mehessenek pénzért fellépni, versenyezni, aztán tanítványokat toborozni. Nem egyszer találkoztam olyan hastánc oktatóval, aki egy-másfél év tánctanulás után tett le oktatói vizsgát valahol, és ment el tanítani. Mit tud ő tanítani a nőknek, amikor még őmaga sem tud táncolni? Nekem ne mondja senki azt, hogy meg lehet tanulni táncolni és még tanítani is 2 év alatt!
Azért arra jók ezek az élő negatív példák, hogy kielemezzem őket: mi az, amit nem szabad csinálni, vagy legalábbis semmiképpen nem szabad úgy csinálni, ahogyan az adott táncos/táncoktató teszi. Attól, hogy valakinek nagy a hangja, még nem fogja mindenki őt követni...
Ne feledjük el tanárként, hogy a hastánc oktatás nem rólunk szól, hanem a tanítványokról. Ha valamit megtanultam az évek során, az az, hogy a tanítványokat nagy becsben kell tartani. Ugyanis ők tiszteltek meg minket tanárokat a bizalmukkal, és mi csak azért taníthatunk, mert van kiket tanítani. A mester többé nem mester tanítvány nélkül. Egymást definiálják; egymást teszik azzá, akivé lenniük kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése