2016. március 3., csütörtök

Reményt adni

A mai bejegyzést szeretném annak szentelni, hogy leírjam, miért szeretem a hastáncot.

-Először is imádok mozogni. Legszívesebben egész álló nap kirándulnék (headsettel a fülemben), vagy táncolnék, vagy lovagolnék, vagy bringáznék... A mozgás a lételemem főleg, ha az zenével és szépséggel párosul.

-A másik dolog, amit legalább ugyanennyire szeretek: a zene. A zene egész eddigi életemet végig kíséri: zeneiskolába jártam, énekkaros voltam, zeneszerzést tanultam, furulyáztam és zongoráztam, nyertem énekversenyt csoportban és szólóban is. Általában mindenféle zenét szívesen hallgatok, mert a legtöbbjükben megtalálom azt, amiért élvezni lehet őket, vagy ami értékes és szép bennük. Nyilván vannak kedvenceim, és ezek közé tartoznak az instrumentális orientál zenék is. Mindig zenét hallgatok: utazás közben, boltba vagy bárhova menet, sétálás, futás, biciklizés és autózás közben, reggel, amikor kezdődik a napom, főzés közben, bármilyen házimunka közben... de leginkább táncolni szeretek a zenére, mert mióta hastáncolok, bármilyen zenét halljak is, a testem elindul és követi a zene minden rezdülését.

-A hastánc tanulás nálam ugye csoportban kezdődött, ami azért volt lényeges mozzanat az életemben, mert a magányomból és kirekesztettségemből (amit főleg a középiskolai évek alatt éreztem), beléptem egy szerető és befogadó közösségbe, ahol meglátták bennem az értékeket. Az a tény, hogy szép és sikeres lányok kezét fogva táncoltam együtt velük díjnyertes koreográfiákat, visszaadta a reményt számomra, hogy igen is van szeretet az emberek szívében, lehetnek gondoskodóak és hálásak, és főleg hozzád hasonlóan kudarcoktól elcsigázottak. Egymás lelkét gyógyítottuk akkoriban, egymás önbizalmát és önbecsülését emeltük, egymást toltuk előtérbe, egymás táncát egészítettük ki a táncunkkal, és egymással közösen nyertünk versenyeket. A csoportos táncolás - mint már korábban is írtam - a legnagyobb ajándék nem csak a hastáncban,de az életben is.

-A hastánc lényege a női szépség kifejeződése. Ez nem pusztán anyagi szintű, hanem anyagi-szellemi-lelki szintű átlényegülés. Mindaddig, amíg nem tudod mindhárom szinten megvalósítani a táncodat, nem lesz meg a harmónia, amit képviselned kell, amit meg szeretnél mutatni  a közönségnek. Ez a harmónia nem lesz meg mindig minden táncodban minden alkalommal és lehet, hogy sok évig kell dolgoznod magadon azért, hogy egyszer majd etalonná válhass a színpadon.
Nem a reklám, nem a hírnév és nem is a rajongótáborod mérete fogja megadni neked ezt az állapotot; kizárólag a belső utadon végighaladva, önmagadat legyőzve és felszabadítva a gátak alól, csiszoltan és bölcsen mutathatod be hitelesen a hastáncot a te táncodon keresztül. 
Kell ehhez: rengeteg türelem (magaddal szemben), rengeteg önuralom (hogy csapongó lelki és testi vágyaidat uralhasd), rengeteg kitartás (hogy soha ne add fel és ne hagyd félbe, akkor sem, amikor nagyon nem megy és minden összeesküszik ellened), végül pedig kell hozzá állandó lelkesedés, megújulásra való igény és kreativitás. Minden, amit itt felsoroltam, fejleszthető, nem kell ezekkel a tulajdonságokkal születned. Magam sem vagyok még etalon. Szerintem igen messze vagyok még attól. De azt is tudom, hogy mennyit fejlődtem önmagamhoz képest.
Nem tudom, hogyan értem el dolgokat, hogyan voltam képes megtanulni mindazt a sok-sok nehéz technikát, ami ma természetesen jön belőlem... Gondolom, nagyon szerettem táncolni, és állandóan ezt csináltam. És idővel minden mozdulatom a helyére került. De nem volt könnyű, ez biztos. Lehet, hogy éppen a nehézségét szerettem benne, mert amikor elkezdtem tanulni, reménytelen esetnek tűntem a haladós táncoslányok között. Nagyon sokmindenben kellett felzárkóznom ahhoz, hogy velük egyáltalán táncolni tudjak az órákon, különben visszaestem volna a kezdőbe. Szóval, akkoriban nagyon igyekeztem és fanatikusan akartam tudni mindent. Ezt a kitartást és lelkesedést tudom ajánlani mindenkinek, aki hastáncművész szeretne lenni.

-Amiért pedig tanítani szeretem a hastáncot, az első sorban az önbizalomszerzés. Szeretek másoknak önbizalmat adni, szeretek örömet okozni, és persze lelkesedést kiváltani új tanulnivalók iránt. A fellépéskor is első sorban az örömszerzés a célom, a közönséget szeretem felvidítani, időnként csinálni valami vicceset, hogy ne csak a komoly művészi előadást és a magasfokú technikákat kelljen nézniük, hanem érezzék az interakciót, az életszerűséget a táncomban. Az istenek is lehetnek emberiek, és az emberek is lehetnek isteniek. Nem teszem magamat felsőbbrendűvé csak azért, mert éppen én vagyok a színpadon és a többiek ülnek lent.

-Szeretek nagyszabású dolgokat alkotni az orientális táncban. Az a célom, hogy maradandó értéket közvetítsek - első sorban a tanítványaimnak -, hogy érezzék a testükben és a lelkükben is, hogy miért jó ez a tánc nekik.
Ezzel szeretnék mindenkinek reményt és új esélyeket adni az életében ahhoz, hogy kiteljesedhessen, kivirágozhasson fizikálisan, lélekben és szellemileg is, és hogy megtapasztalhassa, hogy a szépség nem lehet kizárólag a külsőségek függvénye.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése