Tegnap este a tanítványaim megleptek egy szülinapi köszöntéssel. Totál nem számítottam rá, így teljesen ledöbbentem, amikor előhozták a hatalmas ajándékot: egy beüvegezett posztert készítettek a táncos fotóinkból. Pezsgőztünk és csokiztunk, meg persze táncoltunk, hiszen a táncóra kellős közepén csinálták ezt... De imádom őket, sose volt még ilyen jó csoportom! Tényleg hálás vagyok a Sorsnak, hogy ilyesmiben lehet részem.
Szóval, talán nem tudtad eddig, aki e sorokat olvasod, de nem csak táncolok, mint fellépő, hanem tanítok is. Persze, nem most kezdtem, hanem több évvel ezelőtt. A hastáncoktatás már akkor is nagyon népszerű volt, sokan próbálkoztak vele. Volt, aki már a tanárának az óráin segédkezett a bemelegítésben, vagy a sortáncoknál a technika javítgatásában. Ilyen feladatokat én is láttam el a tanárnőmnél annak idején, de sosem volt elég magabiztosságom ahhoz, hogy egyedül elmenjek tanítani. Aztán egyszer, amikor asztrológusnál voltam, soroltam neki, hogy mimindent csinálok, illetve mennyi sok hobbim van (rajzolás, festés, éneklés, zongorázás, írás, lovaglás, tánc, túrázás...stb.), és hogy mennyire szeretnék majd tanár lenni. Rám nézett és azt kérdezte: "Milyen táncot táncolsz?", mondtam: "Hastáncot." erre azt mondta: "Akkor taníthatod a hastáncot."
Hát ez indított el tudatban azon cél felé, amelynek aztán képes voltam minden mást alárendelni. Semmi az életemben nem volt olyan fontos, mint a hastánc, aminek tanára és koreográfusa lehettem. Már a saját tanáromat látva, és az ő inspirációja útján is éreztem, hogy nagyon szívesen tanítanék, főleg koreográfiákat, mert voltak ötleteim, és nagyon ösztönző volt, amit a tanárnőm alkotott azokban az időkben csoportos színházi táncelőadás témában.
Persze, ezután az eset után még évekig nem mentem el tanítani. Nem éreztem magamat rá késznek. Főleg tánctechnikában tudtam, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy tanár legyek, habár az alapokat nagyon jól elsajátítottam. Az más kérdés, hogy sokan annyira sem tudtak táncolni, mint én akkoriban, és elmentek tanítani. Nyilván ez meglátszódott aztán a tanítványaik táncán is. Én nem akartam ezt az utat követni, bár anyagilag kecsegtető volt, meg persze nagyon divatos. Fel akartam készülni rendesen a tanításra. Évekkel később sikerült segítséggel megszerveznem az első tanfolyamomat, és ahhoz is óratervet írtam és koreografáltam, hogy minden strukturáltan és gördülékenyen menjen a tanítás során. Szerettem alaposan kidolgozni az óráim felépítését, a tanítás menetét, hogy a végén valóban látható tánctudást szerezhessenek a táncosaim. Már a kezdetektől a fellépésekre való kinevelés és tréningezés volt a célom, nem gondolkodtam szabadidős hastánc foglalkozásokban. A tanítás során ez a szemléletem is változott, rájöttem arra, hogy sokan nem alkalmasak a színpadi táncra mindaddig, amíg fizikálisan és lélekben nincsenek fellépőképes állapotban. Ma már külön foglalkozom a technikával és az előadásmóddal az órákon, külön szinteken próbálom tartani az óráimat, és mindenkit a neki megfelelő táncórára igyekszem invitálni. Van amit nem lehet könyvekből megtanulni, hát a hastánc tanítása is ilyen...
A csoportom fantasztikus lányokból áll, fiatalok, szépek, de ami a legfőbb, hogy törődnek egymással és szeretnek együtt táncolni. Ez nem csak nekem nagy ajándék, hanem nekik is, bár majd igazán sok év múlva fogják tudni értékelni. Én is mindig nosztalgiával tekintek vissza a régi tánciskolában töltött évekre, amikor még együtt táncoltunk el olyan produkciókat, amikkel versenyeket tudtunk nyerni. Együtt tanultunk koreográfiát, együtt tanultunk egymástól sminkelni, öltözködni, ruhákat varrni és díszíteni, egymást tanítottuk a táncórákon, együtt körtáncoltunk és improvizáltunk.
Persze, ezután az eset után még évekig nem mentem el tanítani. Nem éreztem magamat rá késznek. Főleg tánctechnikában tudtam, hogy nem vagyok elég jó ahhoz, hogy tanár legyek, habár az alapokat nagyon jól elsajátítottam. Az más kérdés, hogy sokan annyira sem tudtak táncolni, mint én akkoriban, és elmentek tanítani. Nyilván ez meglátszódott aztán a tanítványaik táncán is. Én nem akartam ezt az utat követni, bár anyagilag kecsegtető volt, meg persze nagyon divatos. Fel akartam készülni rendesen a tanításra. Évekkel később sikerült segítséggel megszerveznem az első tanfolyamomat, és ahhoz is óratervet írtam és koreografáltam, hogy minden strukturáltan és gördülékenyen menjen a tanítás során. Szerettem alaposan kidolgozni az óráim felépítését, a tanítás menetét, hogy a végén valóban látható tánctudást szerezhessenek a táncosaim. Már a kezdetektől a fellépésekre való kinevelés és tréningezés volt a célom, nem gondolkodtam szabadidős hastánc foglalkozásokban. A tanítás során ez a szemléletem is változott, rájöttem arra, hogy sokan nem alkalmasak a színpadi táncra mindaddig, amíg fizikálisan és lélekben nincsenek fellépőképes állapotban. Ma már külön foglalkozom a technikával és az előadásmóddal az órákon, külön szinteken próbálom tartani az óráimat, és mindenkit a neki megfelelő táncórára igyekszem invitálni. Van amit nem lehet könyvekből megtanulni, hát a hastánc tanítása is ilyen...
A csoportom fantasztikus lányokból áll, fiatalok, szépek, de ami a legfőbb, hogy törődnek egymással és szeretnek együtt táncolni. Ez nem csak nekem nagy ajándék, hanem nekik is, bár majd igazán sok év múlva fogják tudni értékelni. Én is mindig nosztalgiával tekintek vissza a régi tánciskolában töltött évekre, amikor még együtt táncoltunk el olyan produkciókat, amikkel versenyeket tudtunk nyerni. Együtt tanultunk koreográfiát, együtt tanultunk egymástól sminkelni, öltözködni, ruhákat varrni és díszíteni, egymást tanítottuk a táncórákon, együtt körtáncoltunk és improvizáltunk.
A csoportos táncban tényleg azt szeretem a legjobban, hogy nem vagyok egyedül a színpadon. Amikor körtáncot járunk, és egymásra nézünk, és mindenkinek megjelenik a mosoly az arcán, mert látja, hogy ott táncol a másik vele szemben, fogják a kezét, megy a zene amit annyira szeretnek, akkor értjük meg, hogy miért annyira más és sokkal több lélekben és energiában ez, mint a szólótánc. A csoportban mindenki sztár, de senki sem lehet teljes értékű műsoradó a többi nélkül, hiszen az ő produkciójuk ereje a csapatszellemben van. Ők együtt egy kerek egész, és ez termeli azt az extrém energiát, amit egyedül legfeljebb a közönség interaktív bevonásával tudnál kihozni magadból.
Nem hiszem, hogy van annál felemelőbb és önbizalomnővelőbb érzés, mint amikor kint ropod a jól ismert táncot nyolcadmagaddal a színpadon, dübörgő zene és lelkes taps kíséretében. Én ebben hiszek: az együttben. Mert van, amikor el kell táncolnunk magányosan a saját táncunkat, a saját lelkiállapotunkat: az is egy tanulás, egyben tanítunk is vele, mert magunkról mesélünk. De az egész életünk a "többi ember által és a többi emberrel együtt"-ről szól, és ezt fejezi ki a csoporttánc, méghozzá tökéletes harmóniában. Ami kívül, az belül, ami belül, az kívül. Táncoljuk a lelkünket tökéletes, harmónikus egésszé! Táncoljunk együtt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése