Mint minden korban a történelmünk során, a mai időkben is kreáltak nőideált mind küllemi vonások, mind pedig jellemvonások tekintetében. Mint régen, így ma is ezt az ideált a kor testátalakító lehetőségeihez, valamint az aktuális társadalmi elvárásokhoz igazították hozzá.
Régen volt fűző és facipőcske, amivel megnyomorították (és akár meg is ölték) magukat a nők, ma pedig van plasztikai sebészet, műanyag implantátumok, protézisek, beinjekciózható vegyszerek,...stb., tehát rengeteg testidegen anyag építhető be az emberekbe, és jól tudjuk, hogy ezt nem csak az egészségügyben használják, hanem a szépségiparban is. Tehát ma egy ideális nő külseje úgymond nem valódi (csak olyan, mintha valódi lenne, de valójában nem az).
A mai nő jellemvonásai pedig szöges ellentétben állnak küllemi elvárásaival. Hiszen míg talán a mai korban próbálják elérni a legtökéletesebb (biológiailag nem is létező) etalon női külsőt (pl. nagy, gömbölyű, feszes mellek; 70%-os csípő-derék arány; gömbölyű, de rendkívül törékeny, lányos idomok; baba-arc vagy tinédzser-arc; fenékig érő hajzuhatag), addig a mai nőideál erényei közé tartozik a férfiakat is megszégyenítő fizikai erő, ügyesség, ravaszság, uralkodási vágy, önállóság, függetlenség, véget nem érő törtetés mindenféle célok és javak felé, és persze a "szuperélet" megvalósításának képessége: egyszerre fényes karrier, sztárság, saját cég, világhír, jóképű és szerető férj, egészséges és tehetséges sztárgyerekek.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ma mindannyian ezekért a dolgokért küzdünk tudatosan, vagy tudattalanul, és hogy ezek a dolgok egymástól is függenek (aki sikeres, több pénze lesz a külsejére, aki pedig testileg jobban megfelel a korideálnak, az nagyobb eséllyel futhat be fényes karriert).
Mégis miért van mindezekre szüksége egy hastáncosnak? Nem arról volt szó, hogy a hastánc önmagunk és nőiségünk elfogadását és megélését jelenti? De bizony arról. Csak hogy nem tudjuk függetleníteni magunkat a társadalmi, kulturális és média-közegtől, amelyben élünk.
Kiábrándító folyamat mutatkozik meg a hastánc világhódító útjának mostani szakaszában. Elég, ha csak az itthoni állapotokat nézzük.
Míg tíz évvel ezelőtt kevésbé számított a ruha és a küllemi ideál, vagyis sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a művészi előadásmódra és a helyes, letisztult, tradicionális technikára, addig napjainkban egy divatbemutatót is megszégyenítő látványshow tárul a nézők szeme elég egy-egy táncversenyen. És itt most nem a korrekt ruhákról és megjelenésről beszélek, mert az nyilván fontos, hogy egy vékony lányon ne lötyögjön a cicifix, egy telt alkatú nő pedig ne menjen ki hájba belevágó szélű szoknyában a színpadra, meg nyilván rossz testtartással (púpos háttal és felhúzott vállakkal) táncolni lehet, csak nem érdemes, mert iszonyú látványt nyújt...stb., hanem arról van itt szó, hogy ki tudja ruhájával és kinézetével messze túlragyogni a többit, hogy pusztán ennyivel megnyerhesse a versenyt.
Míg tíz évvel ezelőtt kevésbé számított a ruha és a küllemi ideál, vagyis sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a művészi előadásmódra és a helyes, letisztult, tradicionális technikára, addig napjainkban egy divatbemutatót is megszégyenítő látványshow tárul a nézők szeme elég egy-egy táncversenyen. És itt most nem a korrekt ruhákról és megjelenésről beszélek, mert az nyilván fontos, hogy egy vékony lányon ne lötyögjön a cicifix, egy telt alkatú nő pedig ne menjen ki hájba belevágó szélű szoknyában a színpadra, meg nyilván rossz testtartással (púpos háttal és felhúzott vállakkal) táncolni lehet, csak nem érdemes, mert iszonyú látványt nyújt...stb., hanem arról van itt szó, hogy ki tudja ruhájával és kinézetével messze túlragyogni a többit, hogy pusztán ennyivel megnyerhesse a versenyt.
Csak ugye itt alapvetően a táncról lenne szó, nem a külsőről. Az érzelmekről, a zene mélyebb üzenetéről, az ember saját magáról való mondanivalójáról, saját magunk és a saját életünk egyfajta elmeséléséről lenne szó, és nem arról, hogy: "-Nézzétek! Jaj de csudálatosan szép vagyok! Nekem nyerni kell, mert milyen már az, ha nem én nyerek, hanem valamelyik rút kiskacsa??-". Így aztán azt figyelhetjük meg egy-egy hastánc versenyen, hogy egyre durvább kosztümökben, egyre durvább berakott hajakkal és műszempillás sminkekben vonulnak színpadra a gyermeki alkatú táncosok, és ami még rosszabb: egyre brutálisabb pózokat és mozdulatokat próbálnak belepüfölni a zenéjükbe, ami oda sem passzol...
Ez egy ördögi kör, amibe ha egyszer belekeveredik a tánctanuló, nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tud kiszabadulni belőle. Ugyanis aki egyszer berakatta magának a póthajat, utána már soha nem fogja tudni elfogadni a saját kevesebb haját, csak attól fogja többnek érezni magát a többieknél, hogy neki hosszabb és több haja van. Aki egyszer már csináltatott egy százezer forintos táncruhát, az nagyon nehezen fog tudni egy puritánabb, olcsóbb kosztümben színpadra menni, mert lehet, hogy a suta, erőszakos mozdulatai abban már nem is mutatnának semmit.
Ez főleg akkor gyakorol nagy nyomást a táncosra, amikor tudja, hogy az adott eseményen a többi táncos is drága ruhákban fog színre lépni, és úgy érzi, nem maradhat le a mezőnytől. Egy ruha nem feltétlenül a díszítéstől lesz drága: lehet drága és ritka az anyaga, speciális a szabása, új és kirívó a színe vagy a fazonja. A műköröm pedig még a hétköznapok szintjén is alapelvárás lett a nőknél (bár ahogy én látom, főleg ők várják ezt el saját maguktól, nem a társadalom). A szilikonmellekről, zsírleszívásról, ajaknagyobbításról már nem is merek beszélni, ami itthon szerencsére (anyagi vonzata miatt is) még nem jött divatba a hastáncosoknál, de külföldön már bevett szokás, hogy a hastáncos sztárt "kicsit átszabják", hogy a tévés felvételeken is elég vonzó lehessen a közönség számára.
Ez főleg akkor gyakorol nagy nyomást a táncosra, amikor tudja, hogy az adott eseményen a többi táncos is drága ruhákban fog színre lépni, és úgy érzi, nem maradhat le a mezőnytől. Egy ruha nem feltétlenül a díszítéstől lesz drága: lehet drága és ritka az anyaga, speciális a szabása, új és kirívó a színe vagy a fazonja. A műköröm pedig még a hétköznapok szintjén is alapelvárás lett a nőknél (bár ahogy én látom, főleg ők várják ezt el saját maguktól, nem a társadalom). A szilikonmellekről, zsírleszívásról, ajaknagyobbításról már nem is merek beszélni, ami itthon szerencsére (anyagi vonzata miatt is) még nem jött divatba a hastáncosoknál, de külföldön már bevett szokás, hogy a hastáncos sztárt "kicsit átszabják", hogy a tévés felvételeken is elég vonzó lehessen a közönség számára.
Mindenki ezekkel a dolgokkal próbál mostanság "labdába rúgni" a hastáncban. Ezzel az az egyik komoly probléma, hogy áttérünk a táncművészetről a divatra, ami egy bizonyos fokig megengedhető, hiszen összetartoznak, de ilyen mértéktelenül már romboló hatású; a másik komoly probléma, hogy ez a divatozás nagyon sok pénzbe kerül, és aki nem engedheti meg magának, hogy táncolni is jól megtanuljon, meg sztárkülsőt is kölcsönözzön magának, az állandóan alul fog maradni az önbecsüléséért vívott küzdelemben. Vagyis ilyenformán a hastánc pontosan azt nem fogja megadni nekünk, amiért elkezdtük tanulni.
Régen úgy indult nálunk a hastánc, hogy sokan próbálták a táncruhájukat maguk megvarrni vagy kidíszíteni, ráadásul a mestersminkest sem tudták megfizetni, hanem inkább megtanulták maguk elkészíteni a művészi sminkjüket. Ez nem feltétlenül volt mindig jó, de akkoriban rávitt minket táncosokat a kényszer, és be kell vallanom, hogy éppen ezek a dolgok fejlesztették igazán a személyiségünket! A varrás, a díszítés, a "magad csináld" indíttatás ugyanis mindenkiben felszabadította a kreativitást, és mindenki egy kicsit többet foglalkozott az előkészületekkel, a folyamatokkal, amik végül a színpadra vezettek. Ez már egyszerre volt munka, művészet és rituálé. Lelkileg és szellemileg is ez fejlesztette a nőket, és nem az, hogy mindent készen kaptak, már csak ki kellett menniük a színpadra pózolni, ami viszont iszonyú nehéz abban az esetben, ha az ember nem érzi azt, hogy megtett minden tőle telhetőt azért, hogy szép és jó legyen.
Miért alakult ki a versengés a hastáncban? Az eredeti magasztos célja az lett volna a hastánc versenyeknek, hogy a művészi képességek, tánctechnikák és esztétikus megjelenés fejlesztésére sarkallják a táncművészeket. Egyfajta tanulásra, önfejlesztésre, szebbre-jobbra törekvésre való ösztönzésnek indult a verseny a hastánc hazai világában. Ma hol van ez az eszmény?
Miért gondolja valaki azt, hogy őt csak akkor szerethetik, ha hozzáalakítja a külsejét, viselkedését és táncstílusát az elvárásokhoz, és állandóan magát marketingeli? Mert egyszerűen nem tudja elfogadni magát; nem hiszi, hogy úgy tökéletes, ahogy van. Nem tudja elhinni, hogy létezik tökéletesség, és valakit lehet szeretni anélkül is, hogy elvárásaink lennének vele szemben. Van olyan ember, aki kivétel nélkül mindenkinek tetszik? Van, aki mindenkinek megfelel? Nincs, és nem is lehet.
Miért alakult ki a versengés a hastáncban? Az eredeti magasztos célja az lett volna a hastánc versenyeknek, hogy a művészi képességek, tánctechnikák és esztétikus megjelenés fejlesztésére sarkallják a táncművészeket. Egyfajta tanulásra, önfejlesztésre, szebbre-jobbra törekvésre való ösztönzésnek indult a verseny a hastánc hazai világában. Ma hol van ez az eszmény?
Miért gondolja valaki azt, hogy őt csak akkor szerethetik, ha hozzáalakítja a külsejét, viselkedését és táncstílusát az elvárásokhoz, és állandóan magát marketingeli? Mert egyszerűen nem tudja elfogadni magát; nem hiszi, hogy úgy tökéletes, ahogy van. Nem tudja elhinni, hogy létezik tökéletesség, és valakit lehet szeretni anélkül is, hogy elvárásaink lennének vele szemben. Van olyan ember, aki kivétel nélkül mindenkinek tetszik? Van, aki mindenkinek megfelel? Nincs, és nem is lehet.
De miért jutunk idáig? Tényleg ennyire hat ránk a kor divatja? Tényleg társadalmi betegség áldozatai vagyunk mi hastáncosok is? Mi, akik éppen szembe akartunk menni ezzel, és hirdetni a valódi nőiséget?? Melyik kor nőideálját akarjuk követni? Egyáltalán kell nekünk bármilyen ideált is követnünk? Hogy lesz ebből önelfogadás? Hogyan fognak lányok ezrei boldogulni az életükben, ha még a hastáncban is versenyeztetik őket, mint az agarakat?? Miért adjuk még mi is a lovat a nőket hülyeségekre manipuláló média alá? Hova jutottunk ezzel a hastánccal? Hol van az eredeti etalon, amit követnünk kellene?
Válaszul álljon itt egy kis tanítás egy neves asztrológus írótól:
"Valójában az a szép, aki el tudja fogadni, hogy szép. Aki nem tudja elfogadni, hogy szép, az előbb-utóbb testi tüneteket produkál (pl. bőrbetegségek). Saját érzéseinkre hagyatkozva kell élni, nem pedig mások véleménye szerint. Nehéz elfogadni, hogy nem számít a világ véleménye, ha kezdetektől fogva csak megfelelni akarunk, hiszen az emberi élet nem azon múlik, hogy mit mondanak mások."
/Takács Tibor/
Válaszul álljon itt egy kis tanítás egy neves asztrológus írótól:
"Valójában az a szép, aki el tudja fogadni, hogy szép. Aki nem tudja elfogadni, hogy szép, az előbb-utóbb testi tüneteket produkál (pl. bőrbetegségek). Saját érzéseinkre hagyatkozva kell élni, nem pedig mások véleménye szerint. Nehéz elfogadni, hogy nem számít a világ véleménye, ha kezdetektől fogva csak megfelelni akarunk, hiszen az emberi élet nem azon múlik, hogy mit mondanak mások."
/Takács Tibor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése